
Hozzávalók 6
személyre:
A piskótalaphoz: 6 tojás, 12 dkg cukor, 12 dkg liszt
A csokoládéöntethez: 10 dkg cukor, 2 evőkanál kakaó, 4-5 kanál víz
A vaníliakrémhez: 2 tojássárgája, 5 dkg cukor, 1 kiskanál liszt, 1/2 l tej, 1 dkg vaj, 1 csomag vaníliás cukor
A töltelék végleges elkészítéséhez: 1,5 dl rum, 6 dkg darált dió, 6 dkg mazsola, 6 dkg barackíz
A díszítéshez: 2 dl tejszín, 10 dkg cukor
Elkészítés: A hat tojásfehérjéből a 12 dkg cukor fokozatos hozzáadásával kemény habot verünk, hozzákeverjük a tojások sárgáját, majd a lisztet.
Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, és ujjnyi vastagon rákenjük a tésztát. Mérsékelten meleg sütőben szép világosra sütjük.
Az így kapott piskótalapot háromfelé osztjuk, mindegyiket meglocsoljuk rummal.
Az egyikre vékonyan rákenjük a csokoládékrémet, majd ujjnyi vastagon a vaníliakrémet, rátesszük a következő lapot, amit darált dióval, mazsolával és rummal, majd ugyancsak vaníliakrémmel vastagon megkenünk.
A legfelső lap tetejére rum, csokoládékrém, darált dió kerül, majd az egészet vékonyan megkenjük barackízzel.
Egy napra hűtőszekrénybe tesszük, másnap a tálalásnál villával kis galuskákat szaggatunk belőle, egymásra halmozzuk, felvert tejszínhabbal díszítjük, a tejszínhabra még kevés csokoládéöntetet teszünk.
A vaníliakrém elkészítése: 2 tojássárgáját 5 dkg cukorral és 1 kiskanál liszttel kikavarunk. Fél liter tejjel felengedjük. Állandó keverés mellett sűrűsödésig főzzük. A tűzről levéve 1 dkg vajat és 1 csomag vaníliás cukrot adunk hozzá, amit szintén jól belekeverünk.
A csokoládéöntet készítése: A 10 dkg cukrot és a másfél evőkanál kakaót 4-5 evőkanál vízzel forrásig főzzük, egészen addig, amíg a cukor teljesen elolvad, ezután felhasználjuk.
Bagolyszem
Hozzávalók a tésztához:
6 db tojás,
10 dkg porcukor,
4 dkg kakaópor,
1 mokkáskanál szódabikarbóna.
A tésztába nem kell liszt, mert attól kemény lenne, nem lehetne könnyen feltekerni!!!
- a krémhez:
3 púpos evőkanál rétesliszt,
3 dl tej,
20 dkg margarin,
14 dkg porcukor,
2 csomag vaníliás cukor,
1 evőkanál kakaópor.
- a töltelékbe: 4 db banán.
- a mázhoz: 10 dkg katica étcsoki tortabevonó,
5 dkg margarin.
Elkészítése:
A 6 tojás sárgáját 10 dkg porcukorral, 4 dkg
kakaóporral, 1 mokkáskanál szódabikarbónával jól kikeverjük, majd óvatosan
összekeverjük a 6 tojásfehérjéből felvert habbal. Ezután gáztűzhely
tepsijébe ( 37 x 35 cm-es) teszünk sütőpapírt, és jó alaposan kikenjük
margarinnal! Majd ráöntjük a masszát, és kisimítjuk.
Előmelegített sütőben 180 fokon 8 percig sütjük. Utána
kivesszük a tepsiből a papírral együtt , és hagyjuk kihűlni.
Közben elkészítjük a krémet: a 3 evőkanál lisztet a 3 dl tejjel jó sűrűre főzzük állandó keverés
mellett , hagyjuk kihűlni. Kikeverjük a 20 dkg margarint a 14 dkg porcukorral,
majd összekeverjük a főzött krémmel. Ezután a krémet elfelezzük. Egyik felébe 2
csomag vaníliás cukrot keverünk, a másikba pedig 1 evőkanál kakaóport.
A tésztára először a fehér, majd a kakaós krémet
kenjük rá.
Ezután ráhelyezzük a 4 db banánt az alábbiak szerint,
és feltekerjük.
Elkészítjük a csoki mázat: 10 dkg katica étcsokit az 5 dkg margarinnal gőz felett felolvasztunk,
hagyjuk kipárologni a vizet belőle. Majd lekenjük vele.